Intra Hungariam non est vita
Intra Hungariam non est vita, si est vita, non est ita.

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Mindenki jöjjön a Kunigunda 64-hez, aki ébren van, Nagy-Navarróékra zárnák a rácsokat. Most mondta be a Klubrádió!

1
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

1
7 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Légy ott az Andrássy úton, az Operánál január 2-án este 7 órakor! Az alábbi e-mailt kaptam:


"Orbán Viktor és cinkosai felszámolták a demokráciát és a jogállamot Magyarországon.

Nem elég nekik, hogy az ország az államcsőd felé halad, a bóvlikormány még arra is vetemedik, hogy egypárti, illegitim, demokraták számára elfogadhatatlan alaptörvényüket 13 millió forintból megünneplik az Operaházban. A hírek szerint Erkel, Liszt, Bartók és Kodály muzsikája csendül fel, holott például Bartók az efféle kirekesztő politika miatt hagyta el Magyarországot. A kiváló magyar zeneszerzők már nem tudnak tiltakozni, de a jelenkor demokratái még megtehetik.

A Demokratikus Koalíció január 2-án 19 órára demonstrációt hirdet az Andrássy útra a Magyar Állami Operaház elé. Arra kérünk mindenkit, aki szívében őrzi a Köztársaság eszményét, hozzon magával fáklyát, gyertyát vagy mécsest, hogy tiltakozzunk az alaptörvénynek hazudott tákolmány ellen.

Nagy pillanat volt december 23-a, a Gyorskocsi utcai koalíció spontán megszületése. Hiszünk abban, hogy a karácsony előtt létrejött ellenzéki együttműködés folytatódhat, ezért szeretettel várjuk a demokratikus pártokat és civil szervezeteket, az őket támogató polgárokat: üzenjünk együtt az Operában öntömjénező Fidesznek és kapcsolt részeinek.  Tiltakozzunk, hogy egyeztetés nélkül készítettek maguknak alkotmányt, ráadásul cinikus módon ezt is meg is ünneplik. Mutassuk meg, hogy elegünk van, és lesz elég erőnk, hogy az Orbán-rezsim bukása után helyreállítsuk az alkotmányos demokráciát.

Tarts Te is velünk!"

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Kirúgták az éhségsztrájkolókat címmel több média is beszámolt arról, hogy rendkívüli felmondással kirúgták az éhségsztrájkoló köztévéseket, köztük Nagy-Navarro Balázst, a független tévés szakszervezet alelnökét, az üzemi tanács tagját.

A valóságban ez a játszma még messze nincs lefutva, hiszen az MTVA (az állami - régen nem "közszolgálati" - tévé) vezetése törvénytelenül kísérelte meg eltávolítani a demonstrálókat a cégtől. Például nem kérte ki előzetesen az üzemi tanács és a szakszervezet véleményét. Ezért nagy valószínűséggel a bíróságon folytatódik majd az ügy.

 

0
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bocsánat a profanizálásért - egy ateistától, akinek semmi sem szent, még a korona és a jobb sem, ez talán megbocsátható -, de "most még tükör által homályosan látunk, akkor majd színről színre". Ahogy Pál ígérte volt réges-régen a korinthosziaknak.

Szóval ma még csak ízlelgetjük ezt az "államcsőd" szót, de nem tudjuk, hogy mi a kutyalika az, legény-e vagy leány, eszik-e vagy isszák. Tükör által - mármint a politikusok nyilatkozatai által - homályosan képzeljük el, nem érezzük, mert eddig sohasem éreztük a bőrünkön. De semmi vész, ha így folynak tovább a dolgok, hamarosan megtudjuk.

Mennyire hamarosan? Makroközgazdászok nyilatkozatai szerint a gazdaság egyre kevésbé teljesít, a forint szabályos időközönként - de tendenciaszerűen is - meg-megzuhan, az ország pénze a nyugdíjmegtakarítások lerablásának ellenére egyre fogy, az alacsony, a gazdagabbakat kedvezményező egykulcsos szja miatt új meg új, elsősorban a vállalkozásokat sújtó "kisadók" sem hoznak eredményt, csak sötétséget látunk a hosszú alagút bejáratánál.

Még van 3, jó esetben 6 hónapunk, aztán minden pénz elfogy, beáll a csőd. De mi lesz azután?

Azután előbb csak akadozik, aztán végleg leáll az állam működése. A kormány nem tudja fizetni a közkiadásokat, a köz- és felsőoktatást, az állami egészségügyet, a rendőrséget, a honvédelmi kiadásokat, a nyugdíjakat és az állami-önkormányzati alkalmazottak és tisztviselők fizetését... ergo leállnak az szja-befizetések is, és lefutó spirálba kerül az ország.

Mondják, hogy a csődöt el lehet adni. Ez valószínűleg igaz, csak éppen nem megoldás, mert tovább növeli az államadósságot. Az vesz kifizetetlen zálogcédulát, akinek megéri, aki magas kamattal válthatja vissza. Az államkötvények kamata például tudtommal - Magyarország esetében - egyre emelkedik. Amihez persze hozzájárul a kormány úgynevezett hitele is: tudniillik az a helyzet, hogy az ilyesmire spekuláló üzleti befektetők nem hisznek neki.

Néha az a benyomásom, hogy Orbán a forint ellen spekulál, miközben másokat vádol ilyesmivel. Spekulálni persze nem bűn. A svájci frankban eladósodottak például arra spekuláltak, hogy az alacsonyabb infláció és egyéb okok miatt a devizahitelek kamatai alacsonyabbak lesznek, mint a forinthitelekéi... hát ez nem jött be. Ha jól értem, az egész nemzetközi pénzügyi válság azzal kezdődött, hogy egyre több amerikai ingatlanhitel bizonyult rossz terméknek - azaz egyre többen váltak fizetésképtelenné, és ezt a veszteséget a bankok már nem tudták leírni, lenyelni, sőt az elárverezett ingatlanok sem értek már annyit, mint korábban.

Szerencsére ott van még a közös segélyszervezet, a Nemzetközi Valuta Alap (International Monetary Found, IMF), amelynek Magyarország - a keleti blokk országai közül elsőként, a Szovjetunió fejcsóválása közben -, 1982-ben lett a tagja, részvényese. Igaza van Orbánnak: ez a mi bankunk. Arra szolgál, hogy a bajba került országok a kereskedelmi kamatoknál alacsonyabb kamatokkal kapjanak segítséget - azzal a feltétellel, hogy - nem "neoliberális", szocialista vagy konzervatív vagy zöld, hanem - épeszű gazdaságpolitikát folytatnak. Például a nemzeti valuta értékállóságának megőrzéséért garantálják a jegybank, nálunk az MNB - kormánytól való függetlenségét. És persze készek népszerűtlen intézkedések, megszorítások bevezetésére is a pénzügyi stabilitás helyreállításáért és megőrzéséért.

Ezt nem akarta Orbán. De rákényszerült - legalábbis az IMF-fel való tárgyalásra. Csakhogy úgy látszik, a Fellegi miniszter vezette tárgyaló delegáció nem volt felhatalmazva arra, hogy ígéretet tegyen az adórendszer átalakítására, az MNB függetlenségének megőrzésére (és egyéb nagypolitikai reformokra). Az IMF tárgyaló delegációja - amelynek az Európai Unió illetékesei is tagjai voltak - ezért váratlanul odébbállt. Pedig ha nem lesz hitel, és a gazdaság sem teljesít megfelelően, akkor hamarosan bekövetkezik az államcsőd.

Azaz előbb csak akadozik, aztán végleg leáll az állam működése. A kormány nem tudja fizetni a közkiadásokat, a köz- és felsőoktatást, az állami egészségügyet, a rendőrséget, a honvédelmi kiadásokat, a nyugdíjakat és az állami-önkormányzati alkalmazottak és tisztviselők fizetését... ergo leállnak az szja-befizetések is, és lefutó spirálba kerül az ország.... l. fentebb, da capo.

Nagy kaland előtt állunk, államcsődöt még nem élt át a mi generációnk. Már csak 3-6 hónap, és színről színre látjuk majd.

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Mindössze néhány napja maradt a kormánynak arra, hogy meggyőzze az Európai Bizottságot arról, hogy a főbíró és az adatvédelmi ombudsman idő előtti leváltása, az alaptörvény és az egyes sarkalatos törvények nem sértik az uniós irányelveket. Az európai uniós közjog egyik szakértője szerint minimális az esély a megegyezésre, ami hosszú jogvitát, akár pereskedést, súlyos bírságot hozhat. A kormány nincs könnyű helyzetben: eddig még nem volt példa arra, hogy az Európai Bizottság azt állítsa, egy tagállam törvényei az uniós Alapjogi Chartába ütköznek - írja több lap, köztük a HVG Online.

Breaking news: ma reggel váratlanul elutazott az IMF és az EU küldöttsége, megszakították az előzetes tárgyalásokat. A hírre esni kezdett a forint az euróval szemben (is).

Mi is a gondja Viviane Redingnek, az Európai Bizottság alelnökének, a jogérvényesülésért felelős biztosnak Magyarországgal (értsd: az Orbán-rendszerrel)? Hogy a fentiekhez hasonlóan óvatosan fogalmazzunk: úgy látja, hogy több jogszabály - köztük a bíróságok függetlenségét felszámoló törvények, egyes bírák soron kívüli és puccsszerű nyugdíjazása, az ombudsmani struktúra átalakítása, az alkotmánybíróság jogainak korlátozása, a sarkalatos törvények és maga az új alkotmány alaptörvény is az uniós jogba ütközik, sérti az Alapjogi Chartát.

Ennek pedig drámai következményei lehetnek. Megtörténhet, ami már megtörtént az Unió történetében más államokkal is: azaz súlyos, akár sok tízmillió eurós bírságot is kivethetnek a magyar államra, és olyan napi büntetési tételt is megállapíthatnak, ami akár addig halmozódhat, amíg a kormány eleget nem tesz a bírósági ítéletnek. Ezt pedig a mai állapotában aligha bírná sokáig a Magyar Köztársaság ország.

A HVG Online-nak nyilatkozó nemzetközi jogász kizárja azt az elméleti lehetőséget, mely szerint az Uniós Szerződés 7. cikkének alapján az Európai Tanács négyötödös többséggel akár fel is függesztheti a tagállam jogait, ami azt jelentheti, hogy kizárhatják az adott tagállamot az uniós döntéshozatalból. Én mindenesetre kíváncsian várom a fejleményeket.


0
8 Jelentkezz be a szavazáshoz!

"A hajléktalanság büntetése ellen tiltakozva most pénteken délután 5 órától be nem jelentett demonstrációként, erőszakmentesen megszállunk egy szimbolikus közterületet. Állítunk fel 2"es sátrakat, viszünk magunkkal figyelemfelkeltő transzparenseket, hangszereket és hangosítást és együtt követeljük a büntetések eltörlését" - írják a Köztérfoglalás oldal szerzői.

Vagyis: flashmob. Tartok tőle, hogy én nem érek oda időre - vidéken dolgozom -, és nem is szeretném más kaszával verni a csalánt, de mindenkit biztatok, hogy regisztráljon, adja meg a mobiltelefonszámát a külföldi szerveren tárolt felhívás kibocsátóinak, és vegyen részt a tiltakozáson.

Ma Magyarországon minden a mi személyes ellenállásunkon múlik. A hatalom előtt nincsenek gátak, még kevésbé fékek és ellensúlyok, az ellenzék pihekönnyű és balfácán, tehát a hazájukat, a köztársaságot és a demokráciát szerető humanistáknak személyesen kell szembeszegülniük Orbán Viktor mamelukbandájával. A kulcsszó a személyes.

Az EGY EMBER mindig több, mint a manipulált csőcselék. De különösen ha sok EGY EMBER van együtt.

A honlap szerkesztői ígérik, hogy megőrzik az adataink titkosságát. Akik azonban elég bátrak, szerintem saját arccal és névvel is vállalhatják a közreműködést a szervezésben is. Ma Magyarországon a Gonosz birodalma uralkodik, becsületes ember bátran és büszkén száll szembe vele, velük.


0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata


Bevezető

Tekintettel arra, hogy az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon,

Tekintettel arra, hogy az emberi jogok el nem ismerése és semmibevevése az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett, és hogy az ember legfőbb vágya egy olyan világ eljövetele, amelyben az elnyomástól, valamint a nyomortól megszabadult emberi lények szava és meggyőződése szabad lesz,

Tekintettel annak fontosságára, hogy az emberi jogokat a jog uralma védelmezze, nehogy az ember végső szükségében a zsarnokság és az elnyomás elleni lázadásra kényszerüljön,

Tekintettel arra, hogy igen lényeges a nemzetek közötti baráti kapcsolatok kifejeződésének előmozdítása,

Tekintettel arra, hogy az Alapokmányban az Egyesült Nemzetek népei újból hitet tettek az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nők egyenjogúsága mellett, valamint kinyilvánították azt az elhatározásukat, hogy elősegítik a szociális haladást és nagyobb szabadság mellett jobb életfeltételeket valósítanak meg,

Tekintettel arra, hogy a tagállamok kötelezték magukat arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetével együttműködve biztosítják az emberi jogok és alapvető szabadságok általános és tényleges tiszteletbentartását,

Tekintettel arra, hogy a jogok és szabadságok mibenléte tekintetében közös felfogás kialakításának a legnagyobb jelentősége van az említett kötelezettség maradéktalan teljesítésének szempontjából

a közgyűlés kinyilvánítja

az emberi jogok egyetemleges nyilatkozatát

mint azt a közös eszményt, amelynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell abból a célból, hogy minden személy és a társadalom minden szerve, állandóan szem előtt tartva a jelen Nyilatkozatot, oktatás és nevelés útján előmozdítsa e jogok és szabadságok tiszteletbentartásának kifejlesztését, valamint azoknak fokozatosan megvalósuló hazai és nemzetközi jogszabályok útján történő általános és tényleges alkalmazását és elismerését mind a tagállamok népei között, mind pedig a joghatóságuk alatt álló területek népei között.



1. cikk

Minden. emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek.

2. cikk

Mindenki, bármely megkülönböztetésre, nevezetesen fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra, politikai vagy bármely más véleményre, nemzeti vagy társadalmi eredetre, vagyonra, születésre, vagy bármely más körülményre való tekintet nélkül hivatkozhat a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított összes jogokra és szabadságokra.

Ezenfelül nem lehet semmiféle megkülönböztetést tenni annak az országnak, vagy területnek politikai, jogi vagy nemzetközi helyzete alapján sem, amelynek a személy állampolgára, aszerint, hogy az illető ország vagy terület független, gyámság alatt áll, nem autonóm vagy szuverenitása bármely vonatkozásban korlátozott.

3. cikk

Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.

4. cikk

Senkit sem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, a rabszolgaság és a rabszolgakereskedés minden alakja tilos.

5. cikk

Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni.

6. cikk

Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogalanyiságát bárhol elismerjék.

7. cikk

A törvény előtt mindenki egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van a törvény egyenlő védelméhez. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértő minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.

8. cikk

Minden személynek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvető jogokat sértő eljárások ellen a hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni.

9. cikk

Senkit sem lehet önkényesen letartóztatni, őrizetbe venni vagy száműzni.

10. cikk

Minden személynek teljesen egyenlő joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és kőtelezettségei felől, másrészt minden ellene emelt bűnügyi vád megalapozottsága felől.

11. cikk

Minden büntetendő cselekménnyel vádolt személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg bűnősségét nyilvánosan lefolytatott perben, a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett, törvényesen megállapítják.

Senkit sem szabad elítélni oly cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése pillanatában a hazai jog vagy a nemzetközi jog szerint nem volt büntetendő cselekmény. Ugyancsak nem szabad súlyosabb büntetést kiszabni, mint amely a büntetendő cselekmény elkövetése pillanatában volt alkalmazható.

12. cikk

Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jó hírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozásokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez.

13. cikk

Az államon belül minden személynek joga van szabadon mozogni és lakóhelyét szabadon megválasztani.

Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.

14. cikk

Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni.

Erre a jogra nem lehet hivatkozni közönséges bűncselekmény miatti. kellőképpen megalapozott üldözés, sem pedig az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétes tevékenység esetében.

15. cikk

Minden személynek joga van valamely állampolgársághoz.

Senkit sem lehet sem állampolgárságától, sem állampolgársága megváltoztatásának jogától önkényesen megfosztani.

16. cikk

Mind a férfinak, mind a nőnek a házasságra érett kor elérésétől kezdve joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nőnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlő jogai vannak.

Házasságot csak a jövendő házastársak szabad és teljes beleegyezésével lehet kötni.

A család a társadalom természetes és alapvető alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.

17. cikk

Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz.

Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.

18. cikk

Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.

19. cikk

Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.

20. cikk

Minden személynek joga van békés célú gyülekezési és egyesülési szabadsághoz.

Senkit sem lehet valamely egyesületbe való belépésre kőtelezni.

21. cikk

Minden személynek joga van a hazája közügyeinek igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képviselői útján való részvételhez.

Minden személynek egyenlő feltételek mellett joga van saját hazájában közszolgálati állásokra való alkalmazásához.

A közhatalom tekintélyének alapja a nép akarata; ez az akarat egyenlő szavazati jog és titkos szavazás vagy a szavazás szabadságát ezzel egyenértékűen biztosító eljárás alapján időszakonként tartandó tisztességes választáson kell hogy kifejezésre jusson.

22. cikk

Minden személynek mint a társadalom tagjának joga van a szociális biztonsághoz; minden személynek ugyancsak igénye van arra, hogy -az államok erőfeszítései és a nemzetközi együttműködés eredményeképpen és számot vetve az egyes országok szervezetével és gazdasági erőforrásaival- a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlődéséhez szükséges gazdasági, szociális és kulturális jogait kielégíthesse.

23. cikk

Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítő munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez.

Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül egyenlő bérhez van joga.

Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítő fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelő létet biztosít és amelyet megfelelő esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.

Minden személynek joga van a pihenéshez, a szabad időhöz, nevezetesen a munka időtartamának ésszerű korlátozásához, valamint az időszakonkénti fizetett szabadsághoz.

24. cikk

Minden személynek joga van a pihenésre és szabadidőre, beleértve a munkaidő ésszerű korlátozását és az időszakos fizetett szabadságot.

25. cikk

Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.

Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, ugyanabban a szociális védelemben részesül.

26. cikk

Minden személynek joga van a neveléshez. A nevelésnek, legalábbis az elemi és alapvető oktatást illetően, ingyenesnek kell lennie. Az elemi oktatás kötelező. A technikai és szakoktatást általánossá kell tenni; a felsőbb tanulmányokra való felvételnek mindenki előtt -érdeméhez képest- egyenlő feltételek mellett nyitva kell állnia.

A nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletbentartásának megerősítésére kell irányulnia. A nevelésnek elő kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoportok közötti megértést, türelmet és barátságot, valamint az Egyesült Nemzetek által a béke fenntartásának érdekében kifejtett tevékenység kifejlődését.

A szülőket elsőbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.

27. cikk

Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a művészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.

Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és művészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.

28. cikk

Minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek.

29. cikk

A személynek kőtelességei vannak a közösséggel szemben, amelynek keretében egyedül lehetséges a személyiség szabad és teljes kifejlődése.

Jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a törvény kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének és tiszteletbentartásának biztosítása érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jóléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít.

Ezeket a jogokat és szabadságokat semmi esetre sem lehet az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétesen gyakorolni.

30. cikk

A jelen Nyilatkozat egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az valamely állam, valamely csoport, vagy valamely egyén részére bármilyen jogot adna arra, hogy az itt kinyilvánított jogok és szabadságok megsemmisítésére irányuló tevékenységet fejtsen ki, vagy ilyen cselekményt elkövessen.

 


0
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A diktátorok mindig csalnak. Mindig hazudnak, mindig hamisítanak, mindig retusálnak.

Йосип Виссариoнович Сталин-Джугашвили. Kicsi, vörös és sánta

Mert a diktátoroknak, a vezénylő tábornokoknak, generalisszimuszoknak nem jó a világ úgy, ahogy van. A történelmet meg kell hamisítani, az oda nem illő elemeket ki kell belőle gyomlálni, nyesegetni kell a vadhajtásokat, és persze retusálni kell a dokumentációt, a fotókat.

Joszip Visszarionovics Sztalin-Dzsugasvili - Sztalinnak, nem pedig Sztálinnak írom az álnevét, mert a szabály szerint az orosz szavak magánhangzóit ékezetek nélkül írjuk át - nagyban űzte a hamisításipart. Hírek - Lukács György hírei - szerint a harmincas években a MEGA (Marx-Engels-Gesamtausgabe) kiadásának előkészítésekor a főbolsi eredeti kéziratokat tüntetett el a marxizmus klasszikusaitól, és a természeti és társadalmi törvények kategóriái mellé bevezette a "törvényszerűségek" kategóriáját. Ez jobban illett a szovjetrendszerhez, mint mondjuk "az állam elhalása" - ami eléggé anarcholiberális kívánalom egy véres diktatúrában. (Mint tudjuk, Sztalin és a szovjetkommunizmus több embert likvidált, mint Hitler és a nácizmus; igaz, sokkal tovább is tartott.)

És persze retusáltak is. Több tucat fotót lehet idehozni például, hogyan tűntek el az eredeti nagyításokon még ott lévő, de Sztalin által már üldözött, vagy éppen megölt bolsevik politikusok. Én itt csak egy példát mutatok: egy 1919-es fényképfelvételt Leninről és Trockijról - majd a kép sztalinizált változatát, immár Trockij nélkül.

Lomnicit meg senki sem vette volna észre, ha ki nem törlik. De ha észrevették volna, akkor sem akadnak fent rajta. Mert a többség nem tudja, ki az a Lomnici Zoltán, és aki tudja, az sem tud az Orbánékkal való konfliktusáról. És aki tud, azt sem érdekli, hogy mit keres egy légtérben a szebb napokat látott egykori menyői segédlelkésszel.

Ha pedig valaki azt állítaná, hogy nem Sztalin / Orbán retusált, hanem az állami újságírók (és egy közismert csaló vizsgálja ki a Lomnici-ügyet), arra azt válaszolom, hogy de. 

Ez a blogbejegyzés pár napot késett, mert nem tudtam feltölteni a képeket.


 

1
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

 

DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (FIDESZ): Köszönöm, Elnök Úr. Jó azonban, ha tudják: ezzel viszont egész pártjukra hárul, amit Csurka képvisel, és nemcsak az ellenzék, de minden józanul gondolkodó, a szabadságot, a demokráciát és a békét féltõ magyar ember elõtt világosnak kell lennie, hogy egy ilyen párt nemcsak szalonképtelen minden parlamenti demokráciában, hanem ezzel a lépésével már közvetlenül fenyegeti életük mindennapi békéjét. Az országban máris olyan jelenségek játszódnak le, amelyeket eddig csak dél-amerikai banánköztársaságokból származó jelentésekbõl ismerhettünk.

219. ülésnap (1992.08.31.)

5
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

De virágzás, de élet, és örök.

1877. november 22-én született Érmindszenten, tehát ma 134 éves. Egyik legnagyobb költőnk és publicistánk, a Nagyváradi Napló, a Nyugat, a Népszava, a Világ és még egy sor lap munkatársa, az Új Versek, a Vér és Arany, Az Illés szekerén, a Szeretném, ha szeretnének... és még sor verseskötet szerzője, polgári radikális, szociáldemokrata közíró, Jászi Oszkár barátja... és így tovább. De kevés azt írni róla, hogy "nagy" - a kérdés az, hogy mitől nagy.

Én most néhány írásából idézek, mások bátran idézhetnek a többiből. De előbb egy felszólalása legyen itt 1914. június 28-ról, Nagyváradról, a Polgári Radikális Párt nagyváradi szervezetének alakuló üléséről:

"Hölgyeim és uraim, nem jöttem én Nagyváradra azért, hogy beszédet mondjak, és rosszul csináljam azt meg, amit kiváló barátaim nagyszerűen, jól, értően és meggyőzően tudtak és tudnak megcsinálni. Nagyváradra nehezen és bármiképpen el kellett jönnöm pártunk zászlóbontásakor, nem régi és mégis olyan régi idők tanújaként mementóembernek. Nagyváradi bizonyságot akarok tenni a tegnapi Nagyvárad haladó polgársága, nemesebb intellektusa, a Társadalomtudományi Társaság, a Huszadik Század, e fölséges példájú, fanatikus hitű és buzgalmú folyóirat régi, állandó hatása s mindenekfölött legnemesebb ébresztőnk, elnökünk, vezérem, Jászi Oszkár mellett. És ha szabad, az én nem gyáva, bár szerény pennám vagy ceruzám mellett, mely Nagyváradon majdnem másfél évtized előtt már a mi most formált pártunkhoz szólhatott, mielőtt ez a párt lett volna. Voltak gyöngék, alkuvók vagy hitetlenek, akik a mi most összesereglett, megnövekedett táborunktól talán elmaradtak, de önök itt igazolói annak, aminek én is tanújaként jelentem meg, hogy ebben a művelt nagyvárosban élt a kultúra és igazság-áhítat, a radikalizmus már régen, s most, íme, gyönyörű, lelkes tábora van. Engedjenek meg nekem egy kis lírát: üldözésekre, sőt börtönökre is emlékezhetem, de gyönyörű, nemes küzdelmekre is, melyet majdnem másfél évtized előtt itt folytattunk. Köszönöm Nagyváradnak, Nagyvárad intellektuálisainak, független polgárságának, hogy most az eredmény boldog büszkeségével nézhetek vissza a régi harcokra s bizakodva a jövőbe."


"Aki élni, dolgozni és haladni akar ezért az országért, büszkén viseli a kozmopolita címet, amit klerikális nacionalisták adnak neki. Ha valamikor csakugyan lesz ebből az országból valami, ezeknek a kozmopolitáknak köszönheti, nem pedig a sújtásos, félig Ázsiában élő, a nyers hús és lótej daliás korán rágódó, zsidópüfölő s frázistgyártó hazaffffyaknak..." (Nagyváradi Napló, 1902. július 6.)


"Minden a Sorsé, szeressétek,
Őt is, a vad, geszti bolondot,
A gyujtogató, csóvás embert,
Úrnak, magyarnak egyként rongyot.
Mert ő is az Idők kiküldöttje
S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
Hunnia úri trágyadombja,
Ez a világnak nem közösse."

(Rohanunk a forradalomba)


 

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Inkább nem írnék hozzá semmi kommentárt, ez így szép, ahogy van. "TE VAGY A HARCOM ÉVA" - ez a felirat olvasható rovással egy disznóólon - azon az ólon, amelyből az állatokat terelik fel a vagonokba -, a sajóivánkai vasútállomás közelében.

Annyit talán mégis: stílszerűbb volna a "TE VAGY A HARCOM EMESE" felirat. Éva a judeokeresztény bibliába, annak is az ószövetségi részébe való. Az igaz magyar teremtéstörténetben Emese, a nősténydisznó szerepel, akit egy turul - karvaly? ölyv? sas? sólyom? - hág meg, és ebből a frigyből származik a magyar nép. És, ugye, az épület is disznóól - az emsék lakhelye inkább -, holott Éva lakhelye a Paradicsom volt. (Az emse szó valószínűleg kapcsolatban van az emik 'szopik' igével - lásd még a csecsemő szónál - és az emlő szóval is.) Emse, Emese, Emőke - de azért ne nevezzük szopósoknak őket.

Mindegy, álljon itt mementóul a fotó:

"TE VAGY A HARCOM ÉVA"

0
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!
A mi irodalmunk és a mi történelmünk idegen a most regnáló, úrnak, magyarnak egyként rongy orbánista hatalom, és a hatalom talpnyalói számára. Ezért is szeretnék józsefattilátlanítani és károlyimihálytalanítani a Kossuth teret, és visszaállítani az 1944-es állapotokat az ország szívében.

Szerintem. Részletesebben elolvashatod ITT.

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A cigányok pátjára állt a kirekesztő, árokásó gigaliberáls szélsőséges kajmán, Hell István.


Aláírás nélküli cikk egyik mondata a Hunhírről.

 

***

 

Személyesen ismerem Hell Istvánt.(erlauer)89táján MDFes(!) voltállítólag Lakiteleken,a Lezsák bizalmasaként stb ahogy mesélni szokta akkor.Aztán Horváth Aladár mellé szegődött amolyan jobbkéznek,az szfvári gettóügy (1997) egyik megmérgezője volt.(ezekből a cigányokból lettek a zámolyi gyilkos cigányok,majd titkos kezek által támogatva a "strassbourgiak".Tipikus,sötét,erkölcsnélküli figura szerintem,aki mögött minvégig a Hálózat sötét árnya derengett,és dereng ma is.Ungváty dettó-ugyanez zsidóban.Így olvassátok őket..


Egy kommentelő, bizonyos "nosferatu a vampire" a Mandineren idézett - velem vitázó - Ungváry-cikkhez


***

 

"A magyar oktattasugynek magyarkozpontinak kell lennie, kinek nem tetszik valaszthat masfajta oktatasugyet. A modern oktatasugynek, meghozza a vilag minden talyekan hianyzik a nemzetneveles, erkolcsi tanitas. Jo idoben fogtak hozza a dolgokhoz, igy tovabb, csak ne a minoség rovasara. Nem baj az ha valaki keresztény, zsido, vagy muslim, mindenkit kell tanitani az erkolcsre es a hagyomanyokra. Lasd kevesebb lesz a hontalan lelku koszmopolita, s ennek csak orvendeni lehet."

Komment Seres László cikkéhez Salazartól.

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Egy kormányváltás esetére Gyurcsány legfontosabb teendőkként a következőket jelölte meg (egy külföldi tudósítók által szervezett sajtóreggelin)*:


  1. Helyre kell állítani az Alkotmánybíróság hatáskörét.
  2. Át kell alakítani az adórendszert. Vissza kell térni a progresszív adórendszerhez, 100 millió forintos értékhatár fölött vagyonadót kell bevezetni, és el kell törölni a szektorális különadókat.
  3. Meg kell reformálni az egészségügyi rendszert. Őszintén meg kell mondani az embereknek, hogy közvetlen befizetésekkel kell hozzájárulniuk az egészségügyi kiadásokhoz, ha azt akarják, hogy a magyar egészségügyben maradjon orvos és ápoló.
  4. Meg kell reformálni az oktatási rendszert. Szélesre kell tárni az egyetemek kapuit a hallgatók előtt, és közvetlen anyagi hozzájárulásukat kell kérni ahhoz, hogy az oktatási rendszert modernizálni lehessen. Ezzel egyidejűleg igazságos ösztöndíjrendszert kell bevezetni annak érdekében, hogy a kevésbé tehetős fiatalok is tanulhassanak.


Gyurcsány érintette a pártfinanszírozás témakörét is. Véleménye szerint a magyar politikai életet a korrupcióból származó „szürke” pénz hatja át. 2006-ban, miniszterelnökként kezdeményezte egy új pártfinanszírozási törvény elfogadását. Orbán – akkor az ellenzék vezéreként – ezt ellenezte. 2008-ban, mondta Gyurcsány, már majdnem megállapodtak, a szakértők már be is fejezték az új törvény fogalmazását, Orbán azonban az utolsó pillanatban küldött üzenetével megállította a folyamatot és minden együttműködést visszautasított ebben a tárgyban. Gyurcsány szerint Orbán el akarta kerülni pártja pénzügyeinek külső ellenőrzését, mert ez a legfőbb eszköz, amivel pártját kézben tudja tartani. A Demokratikus Koalíció támogatóinak kis összegű adományaiból finanszírozza működését.


__________________________________________________________________________________________


*A magyar nyelvű összefoglalót, amelynek a fenti szöveg csak egy részlete, a Facebookról loptam, köszönet érte Szabó Zoltánnak.

 


2
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!

1. Laci

Lacit - T. László nemzetőr ezredest - a Rákóczi téri Pillangó büfében ismertem meg sok évvel ezelőtt, elsősorban lejmolásból élt. (Akkoriban egy roma szervezet irodájában laktam a Tavaszmező utcában, és a Magyar Televízió "Patrin" - 'levél, üzenet' - nevű roma magazinjának szerkesztő-riportere voltam.) A Pillangó büfé azóta megszűnt. Pedig a pultban dolgozó idősebb cigány asszonyt - aki, ha a vendég nem figyelt oda, háromfelé, három kávéba osztotta a kávétejszínt, így spórolt magának - nagyon megszerettem. Ott ismertem meg a kerület legdekoratívabb zsebtolvaját, a hatalmas idomokkal rendelkező Mancit is, aki most bent van vonalkódcseréért.

Később - akkor már családostul a VIII. kerületbe költöztem - Laci egy Déri Miksa utcai borozóban volt törzsvendég. Egyszer egy ifjú frájer - mielőtt kifizette volna a kisfröccsét - viccesen feldobott a levegőbe egy bimetál százast, de elkapni már nem tudta, Laci gyorsabb volt... Ez a borozó is megszűnt, a helyén élelmiszerbolt áll.

Két-három éve Laci az Üllői úti "Hentesnek" becézett műintézménybe - a kocsma helyén azelőtt húsbolt volt - tette át a székhelyét, közel a körúti kereszteződéshez (l. még a Corvin-negyed címszónál), és ott tartotta fogadóóráit: bármit elfogadott, amit elé tettek. Akkor már átjárt a szemben lévő Kilián-laktanyába, ahol a volt 56-osok egyik szervezete működött. Mint egykori és igazolt corvinistát hamarosan nemzetőr ezredessé léptették elő, és ehhez megkapta a megfelelő igazolványt és a csillagokat is. Az előírás szerinti operett-egyenruhát persze nem tudta megvenni, de gyakran együtt fröccsözött szerencsésebb sorsú lampaszos-tölgyfaleveles tábornokokkal is a "Hentesnél".

Egy télen hetekig lakott egy német rendszámú személyautóban: volt corvinista bajtársától megkapta a kulcsot.

Legutóbb, körülbelül egy éve, a Népszínház utcai Potykába költözött. Néha meglátogattam, a fröccs mellett pár száz forintot hagytam ott nála, vagy 20 deka párizsit, zsemlyét. Aztán eltűnt, most nem tudom, hogy merre jár.

Laci egy óbudai cigányprímás fia, aki 1956 októberében 8-10 évesen a rokonait meglátogatni gyalogolt át a Józsefvárosba. Itt érte a forradalom, itt ragadt. Hamarosan a Corvin-közben (akkori hivatalos nevén a Kisfaludy-közben) találta magát, ahol Pongrácz Gergely - szerintem eléggé el nem ítélhető módon - felvette a harcosok közé. A kisfiú dolga volt az utánpótlás biztosítása: más gyerekekkel együtt egy triciklin hordta a Corvin közieknek, amire szükségük volt: főleg kenyeret és más élelmiszert.

Mesélte, hogy egyszer üres triciklivel - pontosabban a tricikli rakterében egy másik kisfiúval - érkezett a Práter és a Kisfaludy utca kereszteződésébe, ahol az oroszok géppuskával vették tűz alá őket. Laci megúszta, de a barátja meghalt.

A kádári hatalomátvétel után gyermekként javítóintézetbe került Aszódra. Aztán a Nyóckerben töltötte el az életét, megnősült, elvált, dolgozott - szegény maradt egész életében, ráadásul "ötvenhatos" bélyeggel a dossziéjában. Nem tudom, volt-e valaha saját lakása - egy ideig egy értelmi fogyatékos nőnél lakott a Déri Miksa utcában -, de azt igen, hogy az utóbbi 12-14 évben már csövezett.



2. Zsidókrul

Valamelyik blogomban már idéztem a Hírszerzőn a napokban megjelent vitacikkemet (A cigány nemzet fából vaskarika - ajánlom mindenki figyelmébe), amelyhez egy kedves, "blogen" nevű kommentelő egyebek mellett a következő megjegyzést fűzte: "Ezt Hell István is tudja, valószínűleg, ha kérelmezte valaha az izraeli állampolgárságot akkor neki is bizonyítania kellett faji származását. Mégis mint annyi más téren, itt is a zsidó származásúak rágalmazzák nácinak a civilizált Európa nyelvi és kulturális hovatartozáson alapuló etnikai fogalmait..."

Már csak az a kérdés, hogy honnan tudja "blogen", hogy zsidó vagyok. Talán rokon? És ha nekem bizonyítanom kell, akkor miért nem kell neki bizonyítani a "faji" származásomat?



3. Szabadság és szolidaritás

Sajnos - mivel vidéken tartózkodom - nem tudtam ott lenni a Demokratikus Koalíció tegnapi párttá alakulásán. Nem tudom, hogy megfelelő számú szavazót vonz-e majd a Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök nevéhez kötött új pártformáció, de az én számomra nagy nyereség: van egy párt, amelyik egyesíti a nyugatos, mérsékelt demokratákat, baloldaliakat, középutas liberálisokat és konzervatívokat. Szimbolikusan is őket jelképezték a jelen lévő ex-szocialisták - élükön Gyurcsánnyal és Vitányi Ivánnal -, a szabad demokrata pártból jövő Bauer Tamással, Eörsi Mátyással és a konzervatív demokrata, volt MDF-es Kerék-Bárczy Szabolccsal.

Bevallom, engem nem Gyurcsány személye vonz az új párthoz. Nincs vele semmi bajom, ha néha viccesen eltéveszti is a mondanivalóját (hol vagyok, hol a szemüvegem?), és arabokról szólván terroristákról, máskor öregecskedő feleségekről, vagy a Dohány utca zsinagógában a megváltóhoz szóló imákról beszél. De mondanivalójának politikai lényegével könnyen egyet lehet érteni.

De, mondom, nem az ő személye vonz a Demokratikus Koalícóhoz. Még csak nem a Bauer Tamásé, akit a legtisztább eszű és szívű, tisztességes politikusnak és publicistának, valamint kiváló közgazdásznak tartok.

Az új párt teljes neve: Demokratikus Koalíció, a Szabadság és a Szolidaritás Párja. Ez pedig engem nagyon emlékeztet a Szabad Demokraták Szövetsége Alapszabályának első mondatára, amely így hangzik: "Az SZDSZ liberális párt, a szabadság és a szolidaritás pártja".

Hát ez az, ami vonz.

 

2
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!


- Az egykori SZDSZ nihilista identitásból kritizált egy gyökeres identitást, én a gyökeres identitást vállalom, s a túlbuzgó giccsidentitást kritizálom - mondja a Népszabadság újságírójának bizonyos Békés Márton, akit a lap a "fiatal szabadelvű jobboldali értelmiség" egyik véleményformálójának nevez. A fiatalember így folytatja: - Én örülök, hogy magyar vagyok. Az alkotmány asztalával azonban az a legnagyobb baj, hogy a nemzeti lét tragédiájából nincs benne semmi. Magyarnak lenni nem lehet kétely nélkül: tényleg olyan jó ez a nép?, tényleg itt a legszebbek a lányok?, tényleg mi találtuk ki a gyufát? A magyarságnak vannak bűnei és erényei, történelmi tragédiái, s ezt a csomagot együtt lehet csupán értelmezni.

Eddig az idézet. Megragadom az alkalmat, hogy eloszlassam Békés Márton kételyeit: a gyufát nem "mi" találtuk ki, hanem - szimplifikálva a történetet* - Irinyi János vegyészhallgató 1836-ban. A kedves fiatal, noch dazu szabadelvű és konzervatív Békés Mártonnak nincs oka mások - ezúttal Irinyi János - találmányával sem büszkélkedni, sem szégyenkezni miatta.

Egyúttal arról is tudósítanám a kedves buta fiatalembert, hogy nem itt a legszebbek a lányok. A legszebb lányt volt szerencsém - a röhögések elkerülése végett hozzáteszem: csak messziről - látni vagy tíz éve Franciaországban, Strasbourgban, valahol a vasúti pályaudvar és a Vasember (Homme de Fer) elnevezésű közlekedési csomópont (villamos- és buszmegálló) között: egy afrikai prostituált volt.

És egyáltalán. 1953-ban a Wembleyben nem "mi" győztük le 6-3 arányban "az angolokat", ahogyan azt a rákosista nem inter-, hanem nacionalizmus elhintette, hanem a magyar válogatott focicsapat, amelynek minden tagját név szerint ismerjük, de sem e sorok írója, sem Békés Márton nincs közöttük.

A Népszabadság csoportos interjújából ismét kiderül, hogy bár valóban szükség volna Magyarországon jobboldali, konzervatív liberálisokra - vagy szabadelvűekre, ha úgy jobban tetszik -, egyelőre még az ilyen kedves, buta, fiatal véleményformálók között sem találjuk meg őket. A liberalizmus individualizmusa kizárja a mai magyar nacionalizmus kollektivizmusát.

A félreértések elkerülése végett írom: a nemzeti érzés egészen természetes érzés, olyan, mint a szülő szeretete a gyermeke, és a gyermeké a szülői iránt. ("S be szép ilyen végzetes néppel / ugyanaznak tudni magunkat!" - írta a jászista, polgári radikális Ady Endre is.) Csak éppen alkalmatlan arra, hogy a világot elfogultság nélkül, a maga valóságában lássuk. Rövidebben: a hordaszellem atavizmusa, hamis tudat, drog. Érdemes küzdeni ellene.


_________________________________________________________________

* Irinyi János persze csak egy volt a gyufa "kitalálói" között. Ő volt az első, aki nem robbanó, "biztonsági" gyufát talált fel; de ma már a más összetételű "svéd gyufát" használjuk.

1
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Azt írja a Magyar Nemzet vezércikkírója, hogy az ügyészségi meghallgatáson Gyurcsány Ferenc gyáván "kussolt". Azaz nem válaszolt a nyomozó ügyészek kérdéseire, és "nemcsak pillanatnyilag, hanem a jövőre nézve is megtagadta az érdemi vallomástételt". Holott kihallgatása után az utcán - így a cikkíró, D. Horváth Gábor - "Orbáni diktatúráról, tébolyult hatalomról és megfélemlítésről sistergett, majd a csúcsponton királyi többesben fogalmazva odavágta: De mi nem félünk, mi nem fogunk kussolni!".

Szerintem Gyurcsány Ferenc helyesen tette, hogy nem válaszolt a fideszes pártállam ügyészeinek kérdéseire - ehhez minden gyanúsítottnak joga van, ezt nem gyávaságnak vagy kussolásnak, hanem érdemi védekezésnek szokás nevezni -, és azt is helyesen tette, hogy rövid és kemény - és bátor - nyilatkozatban cáfolta a gyanúsítás alapját, és minősítette az ügyészség eljárását.

Hadd tegyek egy közbevetett vallomást. A Magyar Nemzet bizonyos értelemben nagyon jó napilap - lenne egy demokráciában. Ha nem állna egy pórázzal és egy ostorral, nagy adag büdös konccal a hatalom a háta mögött. Nagy terjedelemben, kiváló minőségben közvetíti ország-világ politikai, gazdasági, kulturális híreit, nagyszerű a szedése, a "grafikája", betűtípusai. Ennek ellenére nemigen olvasom, mert végtelenül elfogult, kizárólag jobboldali véleményeket közvetít, nincs vonzalma a bal- és a liberális oldallal való vitához (legfeljebb illusztrációként idéz néha egy-egy TGM-üzenetet). És persze azért sem olvasom, mert a cikkek 98 százaléka interneten nem elérhető, pénzt pedig nem szívesen adnék nekik éppen az effajta elfogult írások miatt.

D. Horváth Gábornak is effajta elfogultságában nem tetszik az, hogy Gyurcsány a nyilvánosság előtt folyó kihallgatáson nem válaszolt az ügyészek kérdéseire, így nem lehet idézni tőle félreérthető és félremagyarázható részleteket, amelyekre pedig olyan nagy szüksége volna a fideszes papagájkommandónak. Azt viszont, amit Gyurcsány Ferenc mondott - általában a meggyanúsításáról - nem idézi.

Ehelyett gyávának, kussolónak és tébolyultnak igyekszik beállítani Orbán Viktor egykori kollégáját, hazánk egyik volt miniszterelnökét. Ezt írja: "Az igazság feltárása Gyurcsányra nézve végzetes, így az abban való közreműködés – valljuk be legalább mi – még egy ilyen mértékben megzavarodott személyiségtől sem igazán várható. Egy olyan embertől meg főleg nem, aki a téboly fényével szemében fröcsögött, sértegette és gyalázta a vele szemben törvényesen eljáró hatóság képviselőit, majd az őt megsemmisíteni kívánó tébolyult hatalomról sziszegett."

D. Horváth Gábornak valójában és szemlátomást nincs szüksége "az igazság feltárására", hiszen anélkül is tudni véli, hogy az Gyurcsány számára "végzetes". Ő, azaz D. Horváth Gábor minden büntető eljárás nélkül is az igazság birtokában van - minek erről beszélni?

"Nem játszom bonyolult meccset - írja viszont Gyurcsány a Facebookon. - Nincs titkolni valóm, de nem fogadom el ellenfeleim játékszabályait. Ha bűnös vagyok, akkor bizonyítsák be. Egyébként meg vádolom őket, vádolom, hogy esküszegő módon járnak el. Mit képzelnek? Majd védem magam? Dehogy! Az ügyészség szerint személyeskedtem. Semmi mást nem tettem, mint elmondtam a szemükbe is, amit az elmúlt hónapokban számtalanszor, hogy alávalónak gondolom az eljárást, és az eljárásban résztvevőket. Silánynak. Ócskának. Miért, talán azt gondolták, hogy ha szembekerülünk, akkor majd meghunyászkodom, vagy mosolyogva elfogadom a szabályaikat? Az lett volna igazi gyávaság. Egy koncepciós eljárásban miért kellene nekem bármilyen módon együttműködnöm az ügyészséggel? Miért válaszolnék nekik, mintha egy pillanatra is elfogadnám az ügyészség morális alkalmasságát az eljárás lefolytatására?"

Szerintem ez nem gyáva beszéd. A gyáva beszéd - és a gyáva elhallgatás - a Magyar Nemzet vezércikkírójáé.

És még valamit. Tegyük egy pillanatra félre azt a kérdést, hogy bűnös-e Gyurcsány, vagy ellenkezőleg: az ügyészség téved. Esetleg az ügyészség egyes tagjai a bűnösök, akik szándékosan és alaptalanul gyanúsítják a főszereplőt bűncselekménnyel. (Quartum non datur, negyedik lehetőség nincs.) És szögezzük le: egy konszenzus nélkül kinevezett fideszes kötődésű legfőbb ügyész vezetette ügyészség által emelt vád hitele így is, úgy is a nulla felé konvergál.

A brancsTalán ezt kellene legelőször világossá tenni, kedves D. Horváth Gábor. Polt Péterrel nincs hiteles bűnüldözés Magyarországon. És nemcsak a vádemelések hiteltelenek, esetleg rágalmazás- és hamisvádgyanúsak egy pártállamban, hanem a vádemelések elmaradása is az lesz más ügyekben. Isten óvja tőletek Magyarországot!

 

 

 


1
7 Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Fiatalokkal találkozott a Demokratikus Koalíció vezetője Budapesten, egy sörözőben (Szilágyi Erzsébet fasor 1.). A csocsózást követő beszélgetésen elsősorban azért szidta az MSZP-t - saját frakcióját, saját támogatóit -, mert 2006 és 2010 között nem hittek igazán a reformpolitikában (én úgy értem: az akkori kormányprogram lényegében, az egészségügyi reformban).

Azt már én teszem hozzá, hogy ezzel megbuktatták saját magukat, kormányukat, koalíciós partnerüket is. Gyurcsánnyal együtt. Mert az egészségügyi reformot nem a fideszes cuciálista népszavazás buktatta meg.

De Gyurcsányban még van nafta bőven. És már nem lehet őt az ősbölény magyarszocialistákkal meg a kis Puch-hal azonosítani.

 

0
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ma egy kicsit pesszimista voltam, hogy ne mondjam, depressziós. Valamit - valami nagyon egyszerű dolgot - meg kellett volna írnom, de egyszerűen nem tudtam. Nem voltam rá hajlandó. Nem volt hozzá kedvem. Szóval begörcsöltem, mint mindig, ha olyasmit kell tennem, amit muszáj, amit kötelező.

Amit kötelező megtenni, azt én sohasem teszem meg. Hatvan éve soha. Képtelen vagyok rá - talán ezért (is) neveznek vagy csúfolnak liberálisnak.

Aztán egy csapásra elmúlt a rosszkedvem, amikor valaki feltette a Facebookra az új Bródy-lemez alábbi dalát.

Egyértelműen 19. századi verbunkos, illetve átmegy csárdásba is. Október 6-hoz, az aradi vértanúkhoz - németek, szerbek, magyarok, horvátok tábornokaihoz - és az ország népeihez nagyon illik. Éljen a magyar világszabadság! :)

 

 

Bródy János: Lesz mégegyszer ...

Hej a magyar égen sok a felhő
De a magyar viharban is felnő
Lesz még egyszer szép a világ
Lesz még magyar köztársaság
Hej az idő eljő…!

Fel van írva az a magyar égre
Szabad lesz az ország minden népe
Lesz még egyszer szép a világ
Lesz még magyar köztársaság
Ha nincs hozzuk létre …!

Esküdjünk hát föl az igazságra
Nem született senki szolgaságra
Lesz még egyszer szép a világ
Lesz még magyar köztársaság
Akárki meglássa …!

Törvény legyen egyenlően mérve
A szabadság s a testvériség védjen
Lesz még egyszer szép a világ
Lesz még magyar köztársaság
Álljunk fel hát érte …!


 

0
6 Jelentkezz be a szavazáshoz!